Utolsó hét, 1. nap: Hírek, Feladatok2011.02.28. 11:35, Admin
Elérkeztünk a verseny utolsó hetéhez. 74 jelentkezőből 13 ember kapott esélyt arra, hogy 2011 szerkesztője legyen. Ebből rögtön az első szavazással el is döntöttétek, hogy ki jusson tovább. Ezután kettesével estek ki a versenyzők, melyet a szavazás döntött el, és később a mentorok. 6 héten keresztül versenyeztek, és volt esélyetek meggyőzni a látogatókat, hogy kire szavazzanak. Vannak a látogatóknak kedvenceik, és utálataik. De eljött az utolsó nagy fejezet a versenyben. A versenyzőknek a legnehezebb feladat van hátra…
Az 1. feladat a következő: Szombat délután 15:00 –ig a lehető legtöbb szavazatot kell gyűjteniük. Hogy mért fontos ez? A mentorok a 3. kiesőről nem fognak dönteni, a szavazás dönt a kiesőről. Így a lehető legtöbb szavazatott kell a versenyzőknek szerezniük. Ez részben a 6 hetes munkának köszönhetően lett feladat, 6 hetetek volt, hogy meggyőzzétek a látogatókat.
A 2. feladat: Ez a szavazástól teljesen független lesz, erről nem kell a mentoroknak dönteniük. Csupán a verseny szervezői, azaz mi kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Szóval, a 2. feladat: Írd le a véleményedet arról, milyen volt a verseny, mik voltak a pozitívak, amik érintettek, és mik azok, amik nem. Mi az amit szeretsz, mi az amit nem. Akármit, a véleményedre vagyunk kíváncsiak. Ez mint írtuk, nem fog a szavazásba beleszámítani, és a mentoroknak se kell dönteni erről. A végére írjátok le, hogy az 1500 kreditet mire használnátok fel :).
A véleményedet az estar@hotmail.hu címre küldd el!
Szombat délután 16:00 –kor kiderül ki NEM fogja folytatni tovább a versenyt. Ekkor kiderül az ő nyereménye, ugyanis a dobogósoknak úgy döntöttünk, hogy jár egy kis nyeremény. Persze ez eltörpül az 1. helyezett nyereményéhez képest, de szeretnénk mi is gratulálni neki.
Szombaton, mikor kiderül, ki nem fogja folytatni a versenyt, a 2 bennmaradt versenyző fellélegezhet, ugyanis itt már nem a szavazás fogja eldönteni, hogy ki nyer. A mentoroknak kell megfogalmazni, ki az, akit továbbjuttatnának, és mért. Mért érdemelné ki az 1. helyezetett, mi a véleménye az eddigi munkájáról, mért mért mért, mindent részletesen írjatok le. 4-5 soros fogalmazásnak nem örülnénk, mivel az csak ellenük fordul, ha kiderül a nyertes neve, és ti sem szeretnétek közönség felháborodást. Mindent vezessetek le :). Hogy kire szavaztok, azt nem mondhatjátok el senkinek, és a fogalmazást se mutathatjátok meg senkinek. Se a mentorálltjaitoknak, se senkinek, hiszen ezzel teszitek tönkre a versenyt. A fogalmazást az estar@hotmail.hu címre küldjétek el Szombat 20:00 –ig.
Miután a mentorok beküldték a véleményüket, mi feldolgozzuk és pontban 20:30-kor kihirdetjük a 2011-es év szerkesztőjét! :)
Ezenkívül gyertek fel mindennap, mert minden napra tartogatunk egy kis hírt számotokra :).
|